Borfakasztó
Bort iszom és gyakran még fizetnek is érte....

Mór megtette

2011 január 24. | Szerző: T.Nokedli

Valószínűleg sokaknak ilyen Mór, mivel pici is, savas is, és ezerjós is, ami így együtt – lássuk be – erős hendikepp.

Nekem is ilyen volt Miklóscsabiig, aztán Kamocsay “Maurus” Ákosig, de rajtuk kívül még mindig nem mertem volna komolyabban nekiállni kóstolni arrafelé, pedig beszélni elég sokat tudok róla (mármint Mórról is, nemcsak a kóstolásról.)

Aztán múlt héten kiderült, hogy miért is rendezünk mi Borjourokat: hát hogy az egyik szervező – én – felfedezzen magának új kedvenceket.

Múlt szerdán a boltbúcsúztató Minin ismertem meg Finyéket, akiknek úgy hívják a pincéjét, hogy Pontica. Hoztak három ezerjót (és talán egy veltelinit, de azt nem kóstoltam, úgyhogy lehet, hogy csak pletyka volt), meg egy babát, amitől persze azonnal beléjük zúgtam, mert eddig csak én hordtam a kóstolókra a kölköt, most pedig ott volt Margaréta is. Akiről kiderült, hogy az ötödik Finy-ivadék, tehát szokva van a sokasághoz és a palackok látványához is.

A Pontica egyelőre hobbi/másodállás, összesen 0,8 hektár és minden időt és energiát felemésztő szerelem. Az ezerjóból pedig van 2007-es, 2008-as, és 2009-es és mindegyik nagyon jó. A 2008-as persze egységesebb, összesimultabb, mint a 9-es, de én mégis azt szerettem jobban: ezerjóhoz képest meglepően sok és izgalmas íz kerül hirtelen a számba, kicsit még rúgkapál, de nem lehet elfelejteni, az biztos. A 2007-es pedig édes, amitől szintén tartottam egy kicsit (mit tartottam, rettegtem és előre fogalmazgattam, hogy mit fogok majd mondani, amikor a borászok kedvesen és kérdően néznek rám, miután beleittam…), de végre megint beégtem magam előtt. Nem győzöm folyton reklámozni, hogy Mór a második leggyakrabban aszúsodós borvidékünk, erre tessék, így kell belefutnom a bizonyítékba. Botrytises, édes bor komoly savakkal: aki csak véletlenszerűen kóborol Tokaj-hegyalján, sokkal rosszabbakba fog beleszaladni, az zicher.

Aztán jött szombaton az esedékes Borjour Klasszik, ahol a kilenc borászat közül az egyik Vécsei András volt, akinek a nevét én még soha nem hallottam. Persze, mint crew, annyit azért tudtam, hogy móri, de a kóstolási tippeket már a többi vendégtől szereztem be. (Védelmemre hoznám fel, hogy másfél gyerekkel voltam és viszonylag hamar beálltam feketepoharas játékot vezetni, így esélyem sem volt minden olyan bort megkóstolni, amire kíváncsi lettem volna. Az összes jelenlévő bort pedig nem is lett volna szabad – de esküszöm az égre, lesz még egyszer olyan pillanat az életemben, hogy se terhes nem leszek, se szoptatós. Kirohanás vége.)

Szóval Vécsei András rajnai rizling válogatása volt az egyik kihagyhatatlan, ami tényleg hibátlan – ezt én mondom, a rajnai rizling-vezérszurkoló. A másik viszont egy huncut vicc volt, amitől szerelembe lehet esni: shiraz (vagy syrah) Mórról. Persze tilos azt várni tőle, amit egy shiraztól szokott az ember és még az is szép, hogy egyáltalán hajlandó beérni, de az íze az Ikeában beszerezhető, halacska alakú sós medvecukorra emlékeztet, amitől én úgy 20 percet vigyorogtam. Persze azt rajtam kívül csak nagyon kevesek hajlandók megenni, de azok szintén perverzek és szeretni fogják Vécsei Andrást.