Múlt hét csütörtökön elbattyogtam a Furmint Februárra, hogy szembesüljek vele: furmint-szempontból olyan vagyok, mint Gombóc Artúr. Mivel nem tudtam annyi időt ott tölteni, amennyit szerettem volna, ezért olyan 15-16 borról írtam fel valamit, ebből bejegyzések majdnem harmada rajongó sorokból áll és ami érdekesebb, hogy tényleg emlékszem is rájuk.
Az időhiány és a lassan riasztó derékkörfogat miatt vittem magammal köpőcsészét is, de mivel nekem olyan csini, hivatalos nincsen, ezért fél perc mérlegelés után kiválasztottam egy C.S.I.-reklámbögrét a polcról, amivel persze nagy sikert arattam a szakértők körében. Egyébként örömmel láttam, hogy végre kevésbé lógok ki a sorból, mint szoktam: ekkora pocakkal még vagy hárman flangáltak rajtam kívül a pultok között, a borászok nagy része pedig “Ez kell a babának!” felkiáltással, boldogan nyújtogatta felém a palackokat. Az említett okok miatt két szabályt vezettem be: csak olyanoktól kóstoltam, akiktől még soha, (vagy nagyon régen, vagy tényleg nem lehetett kihagyni) és nem kóstoltam meg a külföldi pincészetek furmintjait, bármennyire is furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
Egy dolgot találtam még különösen mókásnak: az egyik terem végében egymás mellett 2-3 asztalnál is olyan borokba futottam bele, amik sajnos büdösek voltak. Nem a kellemes és hosszan magyarázható büdi, hanem a klasszikus, pincefertőzésre utaló dohos szag. Ebben eddig nem lenne semmi vicces, de én olyan szervezői kajánságot sejdítettem a háttérben, ami vigyorgásra késztetett – pláne, hogy ilyen szervezői kajánság valószínűleg nem volt, a büdösök sora az egyszerű véletlennek volt köszönhető. Ami pedig külön pozitívum, hogy rajtuk kívül az egész rendezvényen talán egy-két borban éreztem még halványan ilyet, ami szerintem kifejezetten jó arány.
Szóval következzenek azok, akikről ömlengeni kezdtem a jegyzetfüzetemnek (kóstolási sorrendben, nem pedig rangsorban.) A nevekben a furmintot nem írom ki, mert lusta vagyok.
– Majoros László “Agyag” 2007. Még csak hordóminta, de már most nagyon jól fogyasztható. Van némi maradékcukra (majdnem azt írtam, hogy kis, de Laci szerint lehet, hogy félszáraz lesz, úgyhogy nem is olyan kicsi az), de ettől nem édeskés lesz, hanem szép sima és könnyű, elegáns. Ezzel kezdtem a kóstolást és rögtön magasra tette a lécet, ráadásul a kedvemet is meghozta, mivel addig – a fajtát ismerve – inkább férfias gyűrkőzésre készültem.
– Breitenbach Ordinarium 2008. Héjon erjesztett hordós furmint, ami a borász szerint megosztó bor, nekem spec. nagyon tetszett. Borzasztó gazdag íz, amit nagyon nehéz szétszálazni, de a szokványos gyümölcsjegyeken túl egészen meglepő dolgokat is fel lehet benne fedezni. Talán a közepe egy kicsit üresebb volt annál, mint amit az illata, az eleje és az utóíze adott, de lehet, hogy csak én nem töltöttem vele elég időt. Pihentetni és szellőztetni szinte kötelező, mert pár perc alatt is megdöbbentően sokat fejlődik.
– Királyudvar Sec 2008. Igazi ficánkolós furmint, tele gyümölccsel, és olyan savakkal, amitől nemcsak felébred, de vidám is lesz az ember. Ez lehetne a beetető-furmint azoknak, akiknek most szeretnék bemutatni a fajtát, mint nemzeti büszkeségünket. Bárhol, bármikor.
– Ferdinánd Pincészet Furmint 2009. Meglepően mézes illat, nagyon kedves, szinte virágos – ha nem tudnám, mi ez, talán rá sem ismernék. Furminthoz képest meglepően lágy savak (azaz vannak, de nem kacsintósak), gyümölcsös iz, a végén egy kis fanyarsággal, ami nagyon jól áll neki – direkt nagyon könnyűre hangolt bor, amire nem biztos, hogy emlékeznék, ha nem lenne ennyire cuki a borásza. Bihari Ákos Ferdinánd két éve végzett az egyetemen, de olyan kölyökgólya-képe van, mintha most kezdené és akkora lelkesedés süt belőle, hogy az akkor is átragadna az emberre, ha botrányos lenne a bora. Így meg aztán pláne…
– Lenkey Géza 2009 “majdnem birtok“. Hordóminta, aminek valószínűleg 10 hordó lesz a neve és nekem az év egyik nagy kedvence lesz, az tuti. Könnyed, elegáns és szinte elemezhetetlenül egyben van – ez az a bor, amin a harmóniát tanítani kéne. Minden megvan benne és mindenből pont elég van benne. Ha én lennék Tompa Imre, tuti, hogy nem hagynám ki a bor és a borász mezőny fölé magasodásáról szóló poénokat (Lenkey Géza ugyanis nagy. Nagyon nagy.), de szerencsére azt megúsztam.
Tanulság: az igazán jó furmintok savaival egyáltalán nem kell akkorát birkózni, mint amit megszoktunk tőlük azóta, hogy elkezdtek divatba jönni. És furmintnak lenni jó.
Furminttúladagolás
2011 február 14. | Szerző: T.Nokedli
Múlt hét csütörtökön elbattyogtam a Furmint Februárra, hogy szembesüljek vele: furmint-szempontból olyan vagyok, mint Gombóc Artúr. Mivel nem tudtam annyi időt ott tölteni, amennyit szerettem volna, ezért olyan 15-16 borról írtam fel valamit, ebből bejegyzések majdnem harmada rajongó sorokból áll és ami érdekesebb, hogy tényleg emlékszem is rájuk.
Az időhiány és a lassan riasztó derékkörfogat miatt vittem magammal köpőcsészét is, de mivel nekem olyan csini, hivatalos nincsen, ezért fél perc mérlegelés után kiválasztottam egy C.S.I.-reklámbögrét a polcról, amivel persze nagy sikert arattam a szakértők körében. Egyébként örömmel láttam, hogy végre kevésbé lógok ki a sorból, mint szoktam: ekkora pocakkal még vagy hárman flangáltak rajtam kívül a pultok között, a borászok nagy része pedig “Ez kell a babának!” felkiáltással, boldogan nyújtogatta felém a palackokat.
Az említett okok miatt két szabályt vezettem be: csak olyanoktól kóstoltam, akiktől még soha, (vagy nagyon régen, vagy tényleg nem lehetett kihagyni) és nem kóstoltam meg a külföldi pincészetek furmintjait, bármennyire is furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
Egy dolgot találtam még különösen mókásnak: az egyik terem végében egymás mellett 2-3 asztalnál is olyan borokba futottam bele, amik sajnos büdösek voltak. Nem a kellemes és hosszan magyarázható büdi, hanem a klasszikus, pincefertőzésre utaló dohos szag. Ebben eddig nem lenne semmi vicces, de én olyan szervezői kajánságot sejdítettem a háttérben, ami vigyorgásra késztetett – pláne, hogy ilyen szervezői kajánság valószínűleg nem volt, a büdösök sora az egyszerű véletlennek volt köszönhető. Ami pedig külön pozitívum, hogy rajtuk kívül az egész rendezvényen talán egy-két borban éreztem még halványan ilyet, ami szerintem kifejezetten jó arány.
Szóval következzenek azok, akikről ömlengeni kezdtem a jegyzetfüzetemnek (kóstolási sorrendben, nem pedig rangsorban.) A nevekben a furmintot nem írom ki, mert lusta vagyok.
– Majoros László “Agyag” 2007. Még csak hordóminta, de már most nagyon jól fogyasztható. Van némi maradékcukra (majdnem azt írtam, hogy kis, de Laci szerint lehet, hogy félszáraz lesz, úgyhogy nem is olyan kicsi az), de ettől nem édeskés lesz, hanem szép sima és könnyű, elegáns. Ezzel kezdtem a kóstolást és rögtön magasra tette a lécet, ráadásul a kedvemet is meghozta, mivel addig – a fajtát ismerve – inkább férfias gyűrkőzésre készültem.
– Breitenbach Ordinarium 2008. Héjon erjesztett hordós furmint, ami a borász szerint megosztó bor, nekem spec. nagyon tetszett. Borzasztó gazdag íz, amit nagyon nehéz szétszálazni, de a szokványos gyümölcsjegyeken túl egészen meglepő dolgokat is fel lehet benne fedezni. Talán a közepe egy kicsit üresebb volt annál, mint amit az illata, az eleje és az utóíze adott, de lehet, hogy csak én nem töltöttem vele elég időt. Pihentetni és szellőztetni szinte kötelező, mert pár perc alatt is megdöbbentően sokat fejlődik.
– Királyudvar Sec 2008. Igazi ficánkolós furmint, tele gyümölccsel, és olyan savakkal, amitől nemcsak felébred, de vidám is lesz az ember. Ez lehetne a beetető-furmint azoknak, akiknek most szeretnék bemutatni a fajtát, mint nemzeti büszkeségünket. Bárhol, bármikor.
– Ferdinánd Pincészet Furmint 2009. Meglepően mézes illat, nagyon kedves, szinte virágos – ha nem tudnám, mi ez, talán rá sem ismernék. Furminthoz képest meglepően lágy savak (azaz vannak, de nem kacsintósak), gyümölcsös iz, a végén egy kis fanyarsággal, ami nagyon jól áll neki – direkt nagyon könnyűre hangolt bor, amire nem biztos, hogy emlékeznék, ha nem lenne ennyire cuki a borásza. Bihari Ákos Ferdinánd két éve végzett az egyetemen, de olyan kölyökgólya-képe van, mintha most kezdené és akkora lelkesedés süt belőle, hogy az akkor is átragadna az emberre, ha botrányos lenne a bora. Így meg aztán pláne…
– Lenkey Géza 2009 “majdnem birtok“. Hordóminta, aminek valószínűleg 10 hordó lesz a neve és nekem az év egyik nagy kedvence lesz, az tuti. Könnyed, elegáns és szinte elemezhetetlenül egyben van – ez az a bor, amin a harmóniát tanítani kéne. Minden megvan benne és mindenből pont elég van benne. Ha én lennék Tompa Imre, tuti, hogy nem hagynám ki a bor és a borász mezőny fölé magasodásáról szóló poénokat (Lenkey Géza ugyanis nagy. Nagyon nagy.), de szerencsére azt megúsztam.
Tanulság: az igazán jó furmintok savaival egyáltalán nem kell akkorát birkózni, mint amit megszoktunk tőlük azóta, hogy elkezdtek divatba jönni. És furmintnak lenni jó.
Oldal ajánlása emailben
X