Borfakasztó
Bort iszom és gyakran még fizetnek is érte....

A gyógyszer és az orvosság

2010 október 24. | Szerző: T.Nokedli |

Ürmösbor mint olyan, most éppen nem létezhet. A hatályos szabályozásból ugyanis kifelejtették, így nekifutni sem lehet az engedélyeztetésének, pedig még az én két évvel ezelőtti kiadású borászati tankönyveimben is szerepel. Eddig viszont soha nem kóstoltam ilyet és most is erős averzióim voltak – mint ahogy vannak is minden bornak nevezett, de nem vagy nem csak szőlőből készült cuccal szemben. Bevallom őszintén, lehet, hogy szűklátókörű vagyok, de engem ki lehet kergeti a világból a mézédes mandulaborral és a hasonló csajcsalogató dolgokkal, amikbe bele-bele futok majdnem minden borfesztiválon.
Ehhez képest Orbán Gergő csütörtökön bejelentette, hogy másnap egy chardonnay és egy szürkebarát mellé ő egy keserűfüves vagy egy gyömbéres rácürmössel érkezne hozzánk. Hát innen szép nyerni.
És őszinte döbbenetemre sikerült neki. Csinos, két decis üvegben van, meggyőző címkével és olyan unicum-illattal, hogy sötétben simán ráfognám. Aztán az íze is unicum, ugyanolyan kellemes és erős kesernyékkel, de messze kevesebb alkohollal. Aki az Unicum-gyalázók táborába tartozik, az képzeljen a helyébe frissen facsart, erős grapefruit-levet – attól is azonnal megszűnik a gyomorégés és rádjön a kajálhatnék. A St. Trifonokat Orbánék úgy csinálják, hogy a gyógynövényeket együtt erjesztik a chardonnay alapborral, tehát nem utólagos pancsról van szó – bár ez persze csak az ő lelkiismeretességük miatt van így, ugyanis nincs ember, aki képes lenne megmondani, hogy egy keserűfüves ürmös esetében mi az alapbor.
A gyömbéres verzió nekem már túl bizarr volt, a többit meg nem volt időnk kinyitni, de a keserűfüves rácürmös után azt kívánom, bárcsak így pancsolna mindenki.

Adatai: St. Trifon Keserűfüves rácürmös, évjárat nélkül.

Úgy látszik, ez a tördelmes vallomások posztja: én nem tudok 5 és 6 puttonyos aszúkat inni. Ha kóstolókon belefutok, akkor persze nem hagyom ki őket, de ha arról van szó, hogy kérek egy pohár tokaji desszertbort, akkor maximum 4 puttonyig hatolok el, utána inzulinsokkot kapok. Kivéve egyet: ez pedig a Mylitta Álma.
Az új évjárat még mindig nincs forgalomban, de én már másodszor kóstolom, ugyanis Tokajban a Dobogónál is kaptam már belőle egy kortyot és ott is ugyanúgy lepisiltem a bokámat a megtiszteltetéstől, mint most, a Zwack Izabella celebrálta Borjour Minin.
A pontos cukortartalmát most nem tudom előtúrni, de 6 puttonyos fölötti, azaz aszúeszencia kategóriába tartozik, viszont elképesztően gyümölcsös, friss és olyan savai vannak, amitől rendesen nyáladzani kezd az ember. (Hivatalosan nem hívhatják aszúeszenciának, mert nem kapott minimum két év hordós, majd még egy év palackban érlelést – ezért kóstolhatjuk ennyire frissen és üdén.)
Olyan nagyon-nagyon sokrétű, hogy leírni is unalmas, nemhogy végigolvasni. Laknak benne mindenféle barackok, körték, (narancs)virágok, meg persze a botrytis, meg a savak, az állag, ami nem olajos, mégsem úgy folyik, ahogy a hétköznapi borok szoktak, az elképesztő, 5-6 perces hosszúság és a boldog ficánkolás, ahogy mindezt együtt előadja…
Azt írtam, hogy nem könnyű hozzájutni – hát mert ennyi gyönyörűségnek persze ára is van (a 2005-ös évjárat van most piacon, abból egy iciripiciri palack majdnem 12 ezer forint), de ha valaki mostanában egy nagyon márkás táskával szeretne engem meglepni, inkább ebből vegyen annyit, amennyit csak bír. Ígérem, párás szemmel fogok rágondolni, ahányszor csak töltök belőle.